Az 1848-as forradalom hőseiről a 9.a osztály előadásában rendhagyó módon emlékeztünk meg idén. A forradalom napjának eseményeit az órák közti szünetekben idéztük fel. Beláthattunk Petőfiék és Jókai Dohány utcai lakásába, ahonnan a márciusi ifjak elindultak, majd elkísérhettük őket a Pilvax kávéházba. Ezután az egyetemeken mozgósítottak, majd 11 órakor lefoglalták Landerer és Heckenast nyomdáját. Délután 3 órakor találkoztunk megint a Nemzeti Múzeumnál a nagygyűlésen. Majd a fő műsoridőben, „este 7 órakor” a Nemzeti Színház nézőterére ülhettünk be, ahol a nagy nap tiszteletére a Bánk bánt adták elő. Az előadás félbeszakadt, mert Táncsics kiszabadítói is megérkeztek a színházba, és ettől kezdve az egész tömeg együtt énekelve ünnepelte ezt a dicsőséges napot.
Köszönjük a 9.a osztálynak és Reményi Edina osztályfőnöknek ezt a színvonalas előadást, mellyel felidézték a márciusi forradalom történéseit.
Március 15. a diákok szemszögéből
Március 15-e alkalmából megemlékezés volt az iskolánkban. A 9.a osztály előadásában, Reményi Edina tanárnő szervezésében szünetekről szünetekre haladtunk végig az 1848-as eseményeken.
Az első esemény egy Petőfi rádiós felvezetés volt, majd a következő szünetben már a Pilvax kávéházban hallhattuk a Nemzeti dalt. A negyedik szünetben került sor a Landerer és Heckenast nyomda lefoglalására, valamint a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatására, melyek példányait a következő tanórák közben osztották szét az osztályokban a 9.a-sok. Az eseménysorozatot egy hosszabb előadás zárta, ahol már a Nemzeti Színházat idézve ismét meghallgattuk a Nemzeti dalt, ezúttal énekelt változatban. A műsor a Himnusz meghallgatásával zárult.
Bár ez a nap a szokásos megemlékezésektől eltérően zajlott, szerintem egy igazán ötletes, jól megszervezett előadást láttunk. A kedvenc részem az volt, amikor a kinyomtatott példányokat „papíresőt” idéző módon kihajították a szereplők a második emeletről.
(Etter Szonja)