Mars mentőakció

EDU&FUN Digitális ÉlményközpontAz EDU&FUN Digitális Élményközpontban jártunk.

Január 9-én egy roppant izgalmas tér-idő utazásban volt része a 9.a osztálynak és kísérő tanárainak. Már a Budapestre vasúton megtett utazás is kalandosra sikeredett, de az Andrássy úti élményközpontba belépve várt minket az igazi meglepetés: egy Mars mentőakciót kellett megszervezni és kivitelezni mindössze 3 óra alatt.

csőkulcs tervezéseAzokban az években jártunk a Marson, amikor már emberi kolóniák élnek ott, de az éjszakai vihar tönkretette az oxigénellátást, mindössze 3 órányi tartalék oxigén maradt. Kiderült, hogy kicsit távolabb vannak oxigéntartályok, amiket a marsjáró el tudna hozni, de a viharban az is megsérült, a szereléshez szükséges speciális csőkulcs pedig eltörött. Nincs más megoldás, 3D tervezővel meg kell tervezni a szerszámot, le kell gyártani 3D nyomtatóval, majd összeszerelni a marsjáró sérült alkatrészeit, beprogramozni a távirányítót, és elvezetni a marsjárót az oxigénhez.

3D nyomtatás előkészítése4 fős csapatok dolgoztak a projekten, hiszen szükség volt mérnökre, grafikusra, villanyszerelőre, programozóra, pilótára. Szerencsére minden szakértői csapat remekül tudott együtt dolgozni, így bőven a 3 órás szorító határidőn belül útjára indult a 8 marsjáró és valamennyien sikeresen elhoztak egy-egy oxigéntartályt. 

 

3D nyomtatásA foglalkozás végén arra is fény derült, mi köze volt a feladatnak a valósághoz (az Apolló 13 meghibásodása, a Nemzetközi Űrállomás szerszámhibája,...), kiből lehet űrhajós, milyen továbbtanuláson érdemes gondolkozni, ha pl. a 3D tervezés tetszett a legjobban a sokféle feladatból.

Köszönet az élményközpont kíváló munkatársainak!

Íme néhány visszajelzés a diákoktól:

szerelés"Nagyon jól éreztem magam, szórakoztatóak voltak a feladatok, kedvesek voltak az emberek, lenyűgözött a 3D nyomtatás. A legjobb rész az volt, amikor a frissen készített járgányokkal hatalmas csatákat vívtunk, de összességében végig nagyon jól éreztem magam."

"Mindegyik része tetszett, mert mindegyikben mást próbálhattunk ki, ráadásul önállóan. A kedvencem talán az összeszerelős volt."

programozás"Nagyon tetszett nekem, jó volt picit mást csinálni. A robotépítés különösen jó volt."

"Élveztem, sokat segített a programvezető, örültem hogy nemcsak másolnunk kellett őt, hanem egyedül próbálhattuk saját erőnkből elvégezni a lépéseket. Az egész Marson élés koncepció sokat hozzátett az élményhez."

"Nagyon izgalmas volt, jól éreztem magam, tetszett, hogy magunknak kellett a szerszámot megtervezni, majd ki is nyomtathattuk."

"Nagyon tetszett, hogy interaktív volt, rengeteget tanultunk az űrtechnológiáról, és egy jó lehetőség volt, hogy megismerkedjünk nem mindennapi dolgokkal."

"Jól éreztem magamat csapatársaimmal együtt. Szerintem nagyon izgalmas és érdekes volt a program, jól felosztott részekkel, feladatokkal, amik mindenki számára megoldhatóak voltak. A legjobb élményem pedig a marsjáró összerakási folyamata és vezetése volt."

marsjáró"Nekem nagyon tetszettek a programok, szórakoztatóak voltak. Jó volt, hogy ennyi mindent nekünk kellett csinálni, én nagyon élveztem."

"Nagyon jó hangulata volt az egésznek, és érdekes is volt egyben.Szívesen mennék újra."

""A várakozásomat teljesen túlszárnyalta, ugyanis én arra számítottam, hogy valamiféle kiállítás vagy esetleg bemutató lesz, de sokkal jobb volt így, hogy tényleg mindenki részt vehetett minden részében, és maga a történet is tetszett. Sokkal inkább úgy érződött, mint egy 'szakkör', mintsem egy tanulmányi kirándulás. 10/10! Legközelebb is mehetünk hasonló programra."

"Ezelőtt még sosem láttam élőben 3D nyomtatót, ez egy nagyon új és érdekes élmény volt. Különösen tetszett az, hogy mennyire interaktív volt az egész program. Igazán szórakoztató volt együtt dolgozni, hogy megoldhassuk a feladatokat."

"Jó élmény volt, nen túl hosszú de nem is túl rövid. A 3D-s nyomtatást is megtapasztalhattuk, hogy milyen, hogyan működik."

Jól szervezett előadás, magával ragadó sztori és feladatok, építés. Mindenkinek ajánlom!"

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince utca 10.
OM azonosító: 032550
Telephely kód: 001
Tel.: 27-342-212
További elérhetőségeink

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer