Idén november tizennyolcadikán volt a gimnáziumban a pályaorientációs nap, aminek célja, hogy segítséget nyújtson a diákoknak a pályaválasztásban.
Több mint 50 előadó érkezett iskolánkba, korábbi diákok, szülők és külsősök, akik saját foglalkozásukról beszéltek az érdeklődő diákoknak. Összesen három előadás meghallgatására nyílt lehetőség, illetve gyárlátogatásra (Lighttech Kft.) is lehetett jelentkezni - ez esetben csak az első sáv előadásaiból választhattak a tanulók.
Reméljük, hogy a diákok kicsit közelebb kerültek az ominózus „mi leszel, ha nagy leszel?" kérdés megválaszolásához.
Köszönjük a szervezést Omischel Mónika tanárnőnek és segítőinek!
(Gáti Eszter)