
A 2014-1-HU01-KA101-000273 azonosító számú, „EuRadnóti, vagyis iskolánk versenyképességének erősítése és az új kihívásokra való felkészítés az idegen nyelvek oktatásában” című, egy éves projektünk a 2014-es Erasmus+ Közoktatási intézmények munkatársainak mobilitása Erasmus+ pályázat 8718 eurós támogatásából valósult meg. Projektünk elsődleges célja volt az idegen nyelv oktatás fejlesztése, amelyet sikerült teljesítenünk, hiszen a három idegen nyelvi módszertani továbbképzésen megszerzett tudás és tapasztalat javította a nyelvórák minőségét. Iskolánk versenyképességének növekedését biztosította, hogy három különböző nyelvet tanító nyelvtanárunk vett részt a külföldi kurzusokon, ahol új kreatív módszereket ismertek meg, és az óta is alkalmazzák az óráikon. A mobilitásokon részt vett kollégák nyelvi készsége nagymértékben fejlődött, most már nem okoz gondot az idegen nyelv folyékony órai használata, még a C1-C2-es szinteken sem. Emellett a képzéseken bemutatott autentikus anyagok órai alkalmazása elmélyítette a diákjaink nyelvi tudását és színesebbé teszik a nyelvórákat. A tanfolyamokon elsajátított kommunikatív módszereket sikeresen integrálják a nyelvi órákba a résztvevő tanárok, amely a diákok nyelvi készségét fejleszti, és előkészíti a sikeres nyelvvizsgákat és emelt szintű érettségiket.
A projekt másik célja volt, hogy a nyelvi kompetenciamérésen és a nyelvvizsgákon jobban szerepeljenek a diákjaink, amely eredmény már látható, hiszen a nyelvi kompetenciamérésen nagyon jól szerepeltek diákjaink a tavalyi olasz érettségin nagyon szép eredmények születtek, és az angol és német nyelvvizsgák száma is folyamatosan növekszik a résztvevő kollégák csoportjaiban. A vártnál nagyobb eredmény, hogy a leggyengébb nyelvi csoportban is egyre több a nyelvvizsgák száma, ami jövőre láthatólag biztosítja, hogy a nyelvvizsgák száma elérje a 80%-ot.
Projektünk egyik legnagyobb eredményének azt tartjuk, hogy a külföldi továbbképzések során elsajátított kommunikatív, kreatív módszereket sikeresen alkalmazzuk a nyelvi órákon. A résztvevő kollégák olyan szintű nyelvtudás birtokába jutottak a mobilitások alatt, amellyel magas szinten is természetességgel tudnak beszédcentrikus órát tartani.
Our one-year project under the 2014-1-HU01-KA101-000273 identification number entitled „EuRadnóti or Strengthening the Competitiveness of Our School and the Preparation for the New Challenges in Foreign Language Teaching.” was realised from the 8718 euro Erasmus+ support for the KA1 mobility of individuals. The primary goal of our project was to develop language teaching in our school, which we successfully accomplished as the experience and knowledge acquired in the three methodological courses for foreign language teachers enhanced the quality of the language classes. The competitiveness of our institution was secured by sending three different language teachers to take part in the courses abroad where they learnt new, creative teaching methods, which they have applied in their lessons ever since. The participants’ language skills have developed to such an extend that it is not a problem for the participant teachers now to speak fluently in the lessons even on C1-C2 level. Besides, the application of authentic materials, which were also dealt with during the courses, have improved our students’ language skills and made the lessons more interesting. After completing the courses the participant teachers can successfully integrate the communicative methods into their lessons thus promoting the students’ language competences as well as training them for successful language exams and advanced-level final exams.
The project also aimed that the students perfom better in competence assessment tests and the language exams. The result of which has already been indicated by the good achievements in the first foreign language competence assessment and the 2014 final exams in Italian. Moreover, the number of the language exams is increasing in the participants’ language groups. We didn’t expect that the number of language exams would also rise among the weakest students. This will apparently ensure us that the language exam rate in our school will reach the required 80%.
We consider one of our project’s greatest results that the participant teachers have been successfully using the communicative and creative methods of the courses in their classes. They have improved their language skills during the mobilities so much that they can now teach in a foreign language fluently even on a high level.
A projektet az Európai Unió támogatta.
A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.