Erasmus+ 2020 (2021)


Pályázati összefoglaló
2020-1-HU01-KA101-078328

Iskolánk idei, 2020-as projektje a Kintsugi – tradíció, innováció, közösség címet viseli. A cím egy metaforaként megfogalmazott célkitűzés. A kintsugi egy japán módszer a törött agyagedények arannyal való javítására. A régi, sérült tárgyból az arany segítségével egy, a korábbinál még értékesebb, új alkotás jön létre. Korábbi pályázatokban már megfogalmazásra került, hogy iskolánk magas szintű képzést kínál diákjainknak, akik között nagyon sok a kiemelkedően tehetséges tanuló. Hosszú távú célunk, hogy diákjaink ne csak a nemzeti versenyeken próbálják ki magukat, de nyissanak a nemzetközi színtér felé is, és kellő empátiával rendelkezzenek a globális szociális ügyekben való aktív részvételhez. Nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra, ez is volt a témája a 2019-es Erasmus pályázatunknak. Azonban felmerülő probléma, hogy a túlterheltség, az időhiány és a konfliktusok és kommunikációs szituációk nem megfelelő kezelése miatt fokozódott az intézményen belüli stressz és csökkenni látszik a diákok motivációja és kezdeményezőkészsége. Ahhoz, hogy megőrizzük intézményünk jó hírnevét és megtérüljön a tehetséggondozásba és az oktatásba fektetett energia, szükség van az intézményi kommunikáció javítására és egy olyan segítőháló kialakítására, amivel iskolánk minden tagja lehetőséget kapjon arra, hogy tanulhasson konfliktuskezelést, kommunikációs stratégiákat és megtapasztalhassa a coaching/életvezetés, mindfulness/tudatos jelenlét és a pozitív gondolkodás kedvező hatásait. Címválasztásunk e problémára ad megoldást; meglévő értékeink, közösségünk megerősítéséhez meg kell találnunk a saját „aranyunkat” azért, hogy az összetartásunk biztos alapot adjon az újításnak és fejlődésnek.

Céljaink eléréséhez szeretnénk elindítani olyan kezdeményezéseket (diákkör, workshopok, kiállítások), melyek rövidtávon az intézményi kommunikációt és közösség szoft készségeit fejlesztik, a diákok motiválását és aktivizálását érik el. A kialakult pozitív légkörre építve pedig hosszú távú céljainkat szeretnénk elérni: egy biztos, tettrekész és kiegyensúlyozott csapattal megfogalmazni globálisabb problémákat célzó nemzetközi projekteket. Stratégiánk első lépéseként idén 8 kollégánk szeretne részt venni külföldi továbbképzéseket, hogy megfelelő tudást szerezzenek az iskolai kezdeményezések beindításához. Kurzusaink a kommunikáció, „jóllét” (wellbeing) és a felelős IKT használat témakörében választottuk, emellett szeretnénk többet megtudni a megfelelő konfliktuskezelési módszerekről, a pozitív gondolkodásról, a coachingról, a szoft készségekről, a közösségi média felelős oktatási alkalmazásáról, a 21. századi tanárok hatékony módszereiről és a LearningApps használatáról. Lehetővé szeretnénk tenni, hogy minél több kollégánk vehessen részt külföldi továbbképzéseken a jövőben is, hogy az Erasmus+ projektek eredményeinek hatása minél szélesebb körben érzékelhető legyen intézményi szinten. A külföldi továbbképzésekről hazatérve gyakorlatba ültetjük a tanult módszereket. Először a tantestület számára szervezünk módszertani workshopokat a kurzusok témájában, majd kiadványokat (motivációs és önreflexiós naplók) szerkesztünk és kiállításokat szervezünk. A diákok számára pedig művészeti rekreációs foglalkozásokat és beszélgetős délutánokat szervezünk. Azért, hogy az intézményen kívül is megvalósuljon a tudásmegosztás, szeretnénk feléleszteni a pedagógiai napok és kerekasztal-beszélgetések hagyományát, amelyen a környező iskolák pedagógusai vennének részt.

Projektünk eredményeképpen azzal számolunk, hogy iskolánk közössége kiegyensúlyozottabb lesz, tagjai megtanulják jól beosztani az idejüket és van stratégiájuk a problémás helyzetek megoldására. Hatékonyan kommunikálnak tanárok és diákok, emiatt kevesebb a konfliktus, az elkerülhetetlen vitás helyzetet pedig sikeresen kezelik. Jobban odafigyelnek egymásra a közösség tagjai, jobban kezelik a stresszt. Az eredmények alapján akkor mondhatjuk majd sikeresnek projektünket, ha kevesebb diákon és tanáron látjuk majd a stressz jeleit, kevesebb lesz a későn leadott munka, és növekszik majd a résztvevők száma a közösségi és jótékonysági programokon. Hosszú távú hatásként arra számítunk, hogy diákjaink megtanulják, hogyan találják meg a munka és magánélet közötti egyensúlyt és sikeresen kamatoztatják tudásukat amellett, hogy megmarad a motivációjuk és megőrzik lelki egészségüket. Nemcsak a jelenlegi diákközösségnek szeretnénk segíteni projektünkkel, hanem egy hagyomány kialakítására teszünk kísérletet. Szeretnénk, ha diákjaink azután is szívesen kapcsolónának helyi vagy iskolai projektekbe, miután elballagtak. Ezek a helyi kezdeményezések jó lehetőséget biztosítanak a szociálisan érzékeny diákok számára, hogy kipróbálhassák magukat szociális segítő helyzetekben és pályaorientációs motivációként is szolgálhatnak.


We submitted the 2020 Erasmus+ project of Dunakeszi Radnoti Miklos Secondary Grammar School under the title Kintsugi - Tradition, Innovation, Community. Kintsugi is a metaphor that refers to the Japanese art of repairing broken pottery with gold. Not only does the old, damaged object become whole again but it also turns into something even more valuable.

Our past projects emphasized how our school maintains a high standard of education for all students, many of whom are exceptionally gifted. Our students regularly win prestigious prizes in national competitions. Our long-term goal, nonetheless, is to encourage them to enter international contests and also make a positive contribution to solving global social issues and problems. In our 2019 Erasmus project we focused on how to help the gifted and talented in our school. However, a lack of time, pressure, professional or personal conflicts and a lack of effective communication have resulted in growing stress, therefore this year’s project aims at raising awareness of these problems. Students seem to lose heart when it comes to initiative and motivation but we wish to save our reputation and cherish our academic and sporting achievements. In order to succeed, we have to improve our communication skills and build a helping network within our institution. It is essential that we learn about stress management, communication skills, the principles of coaching and mindfulness, the advantages of positive thinking and the new challenges of the 21st century. We are in need of guidance on how to find our own “golden repair”. We hope to salvage our traditions while renew and improve our community.

In 2020 eight teachers have applied for international courses. All of them are highly motivated and wish to learn new methods and strategies that could be put into practice. The courses have been chosen with great care. Communication, well-being and positive thinking are addressed in some of them. Others teach about conflict resolution, coaching and soft skills. Learning about the effective use of social media in the classroom and LearningApps in education is of vital importance. Also, it is essential to be familiar with the efficient methods a modern teacher needs in the 21st century. Last but not least, the more colleagues go to international courses in the future the better. We believe our institution will greatly benefit from the major impact Erasmus+ projects have on its standard of education.

After finishing the courses, the participants are determined to put ideas into practice. We are planning to start new projects both for and with our students. In the short term, study circles, workshops and exhibitions could help improve communication and soft skills within the school. Our students will hopefully feel more motivated to take part and contribute. We are also planning to attract them with artistic, recreational workshops and colourful, informal afternoon discussions. In the long term, we would take a step further. Based on the relaxed atmosphere we will have created we would address global issues. With strong, conscientious and self-sufficient teams we will certainly be capable of working within international projects.

With our colleagues we are planning to organize methodological workshops to cover the topics of the courses. We are also going to publish motivational booklets which include self-reflection. We are planning to organize exhibitions. For the wider public, we suggest both personal and online meetings and debates where colleagues from regional institutions could learn about our findings.

And the end result of our project? We expect our community to be more balanced with members who are better at time management. We hope the new strategies will help to overcome the problems they face every day. Teachers and students will communicate in an effective and efficient way and together find viable solutions to possible problems. The whole community will learn to pay attention to and care for each other. We will be able to cope with the high level of stress we experience in our daily life. It is often the considerable pressure we are under that prevents us from taking part in cultural events and programmes that benefit the whole community. One of the main aims of our project is to deliberately serve this purpose.

We also hope that all members of our community will be able to learn how to find the best way to improve their work-life balance. When the number of hours per week we spend working are disproportionately high compared with the numbers of hours we spend with our family or relaxing, we can easily develop stress-related illnesses. Finally, we are planning to make an attempt to establish a new tradition. We would like our students to take part in local or school activities even after graduation. Not only could they do something worthwhile for the common good but their social responsibility could be greatly improved.


A projektet az Európai Unió támogatta.
A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince utca 10.
OM azonosító: 032550
Telephely kód: 001
Tel.: 27-342-212
További elérhetőségeink

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer