
Gimnáziumunk diákjai tanulmányi utazáson vesznek részt Máltán
Iskolánk történetében nem újdonság az Erasmus + mobilitás jelenléte, ugyanis az Európai Unió jóvoltából – sikeres pályázatok keretein belül – korábban már több tanárunk részt vehetett szakmai utazásokon Európa különböző országaiban. Ellenben diákcsoport utazására mindezidáig nem került sor. 2022. március 15-én útnak indulunk iskolánk első diákmobilitási projektjének megvalósítására. 33 tanuló és 2 kísérő tanár fog részt venni a 10 napos utazáson. A célállomás Málta, San Ġiljan, ahol 2 iskolában olasz és román diákcsoportokkal fogunk együtt dolgozni. A csoport egyik fele a fenntartható fejlődés, míg a másik a digitális állampolgárság és a felelősségteljes internethasználat témájában fogja bővíteni ismereteit. A projektmunka mellett a témakörökhöz kapcsolódó intézmények látogatása és tanulmányi kirándulások is színesítik ottlétünket. Vélhetően a következő években számos hasonló projekt fog megvalósulni az Európai Unió pályázatán nyert jelentős támogatásból.
Ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat Ráthné Murányi Rita tanárnőnek és Majer Tamás tanár úrnak, illetve mindenkinek, aki valamilyen formában szervezője, támogatója volt utazásunk megvalósulásának!
Fogadják szeretettel kinntartózkodásunk alatt naponta frissülő blogunkat, hogy betekintést nyerhessenek utazásunk programjaiba!
Blog elérhetősége: https://erasmus-dkrmg-malta2022.blogspot.com/?fbclid=IwAR1QOrWCCnPjyhvJiUOo7A0RLC7ZW_Cb2l2MZ0-C5KgGnEF39hmbag_lF74